ThetaHealing® módszer – ahol a tudomány és a hit összetalálkozik és csodát teremt

Anyám emlékére

„ Ami igazán lenyűgöző, a hernyónak és a pillangónak hajszálra egyezik a  DNS-e. Mindkettő ugyanaz a szervezet, csak éppen eltérő jelzések alapján szervezik meg önmagukat.  

Ezen a ponton tartunk ma. Amikor elolvassuk  az újságot és megnézzük az esti híreket, látjuk, hogy a tömegtájékoztatás egy hernyó-világról közöl beszámolókat. És mégis, az emberi imágósejtek mindenütt ráeszmélőben vannak egy új lehetőségre. Együvé tömörülnek, kommunikálnak, és ráhangolódnak a szeretet új, koherens jelzéseire.”

Dr. Bruce Lipton, Steve Bhaerman: Spontán Evolúció (2013.)

 

Sokféle hír és cikk jelenik meg a médiákban, zavarba ejtő érzelmekkel és indulatokkal arról, hogy hihetünk-e a saját gyógyító képességünkben, öngyógyulásunkban, van-e lehetőségünk meggyógyulni, vagy csak azt tehetjük, hogy elfogadjuk a nálunk hivatalos tudományos – orvosi álláspontokat, véleményeket és kijelentéseket a saját állapotunkat illetően.

Elhiggyük-e, ha azt halljuk, hogy a betegségünkkel együtt kell élnünk, hogy ismeretlen eredetű, hogy a gyógyulásnak minimális az esélye, sosem fogunk többet lábra állni és egész életünkben gyógyszereket kell szednünk?

Elhiggyük-e ezeket a hitrendszereket és eszerint töltsük még hátralévő napjainkat, amiket olyan személyektől hallunk, akik szintén ezt tanulták, és ezt hitték el.

Különös időszakát éljük az emberiségnek!  Az informatikai átalakulás, az internet elterjedése olyan szemléletváltozást eredményezett, amelyben alapvető hitrendszerek alakultak át, váltak megkérdőjelezhetővé és a tudományról is sok ponton kiderült, hogy sajátos törvényekkel rendelkezik, amelyek csak bizonyos feltételezési keretben igazak, másként mondva, bizonyos hitrendszeri keretben működnek.

A modern fizika már száz évvel ezelőtt kijelentette, hogy tudattól független anyag nem létezik (Koppenhágai Formula – 1921) amit nem new age-s guruk, hanem Nobel díjas fizikusok fogalmaztak meg.

A sejtbiológia, az epigenetika, a DNS kutatások, az agykutatások, tudatkutatások és a kvantummechanika, a mezőelméletek és a morfogenetikus térelméletek alapvető szemléletbeli változásokat hoztak a tudományos kutatások terén.

A newtoni szemlélet kereteit ezek a változások szétfeszítik és az ember biológia lényege, lehetőségei óriásira tágultak. Ezek a kutatások mindenki számára elérhetőek, és ha néhány szakember és orvos nem ismeri, az nem a kutatási eredmények hibája.

A ThetaHealing® technika, (hasonlóan a ma elterjedt más kvantumgyógyítási technikákkal, mint a kvantum mező átalakító módszerek, a gyógyító kód, kvantum pszichológiai terápia, kapcsolatteremtő gyógyítás stb.), minden részlete összhangban áll és állandóan fejlődik a legújabb DNS  és agykutatásokkal.

Vianna Stibal, aki e módszert kidolgozta, a  saját betegségén keresztül tanulta meg a feltétel nélküli szeretet frekvenciáján keresztüli kvantum gyógyulást, gyógyítást. Ma a világ minden táján Japántól Mexikóig, Svájctól Dubaiig, Horvátországtól Hawaiig ezreknek tanítja megtapasztalni és használni ezeket a tudományos kutatások által is alátámasztott módszereket. Mindenhol szeretet és hála övezi, és fáradhatatlan együttérzéssel segíti a háziasszonyoktól kezdve az orvosokig mindazokat, akik készen állnak az életükért vállalni a felelősséget és a saját sorsukat a kezükbe venni.

Minden gondolat, érzés, beszéd és cselekedet  mögötti negatív hitrendszerek feloldásával  és tisztításával egyre boldogabb és örömtelibb embereket segít a gyógyulás, gyógyítás útjára. A gyógyulásokról hatalmas mennyiségű esetleírást találhatunk a honlapján. (http://www.thetahealing.com/about-thetahealing/thetahealing-testimonials.html)

A San Francisco-i Orvosi Kutató Alapítvány orvosigazgatója, Dr. Da Vid szerint: „Vianna forradalmian új technológiát fejlesztett ki, amely mindenki számára elérhetővé teszi, hogy hirtelen belépjen az agy théta állapotába. A Théta agyműködés lehetővé teszi, hogy kapcsolódjunk és használjunk alapvető gyógyító energiákat, amelyek drámai gyógyulásokat eredményezek.„

A legújabb agyi kutatások és sejtbiológiai kutatások kilépnek az általunk megszokott és elfogadott newtoni világszemléletből.

A newtoni fizika a részecskére fokuszál. A világ egy gépezet, apró részekből, amit szét lehet szedni és kicserélni, ami nem működik.

A kvantummechanika szerint egy erőtéren múlik, hogy a részecskék miért veszik fel a formájukat. Ha megértjük az erőtér rezgésterét, akkor megértjük a részecskét.

Minél mélyebbre jutunk a testünk megfigyelésében, annál jobban értjük az univerzum működését. Ehhez azonban a newtoni szemléleten túl kell néznünk és a létezésünket egy mindent átható kapcsolódásban szemlélnünk, amit a résztvevő szemtanú teremt.

A sejtbiológiai kutatások azt is bebizonyították, hogy az elfogadott és valójában dogmán alapuló (tehát nem bizonyított) genetikai szemlélet a DNS-sel kapcsolatban helytelen.

A környezet befolyásolja a sejtek működését. A központi dogma a genetikában az volt, (Francis Crick által), hogy az információ a DNS-ből indul ki és az RNS-en át jut el a fehérjékig. Így ez a kijelentés azt mondja, hogy a gének határozzák meg, hogy mi történik a testünkben.

A DNS azonban reagál a gondolatokra, érzésekre és aszerint működik.  A negatív gondolatok, érzések megbetegítenek és meg is halhatunk a hitrendszereink miatt.

Az emberi gondolatok közel 70 %-a negatív és ezzel betegítjük meg magunkat, így okozunk szenvedést életünkben.

A pozitív gondolatok önmagukban még kevesek, mert nem biztos, hogy megvalósulnak, ugyanis  a tudatos tudat helyett 95%-ban a tudatalatti irányítja a biológiai működésünket.

Lehet, hogy csodálatos gondolatok vannak a tudatos elmében, de a tudatalatti elme a sejtekben nagy erővel az ellenkező programot működteti.

Az életünk 95 %-ában a tudatalattit működtetjük. Ezért nem tud átalakítást végezni a tudatos elme, bármennyire pozitív.

A tudatalatti programok már nem mindig szolgálnak minket. Ahhoz, hogy az életünk megváltozzon, ezeken kell dolgoznunk. A legtöbb gyermekkori éveinket théta agyműködési állapotban töltöttük. Így azok a tudatalatti programok, amik akkor beépültek, csak ezen a tudati működésen érhetők el és alakíthatók át.

Az azonnali és spontán gyógyulás biokémia hátterének kutatása is elkezdődött.

Ezeken a tapasztalatokon alapszik a ThetaHealing® módszer.

Lehet, hogy eddig nem ezt tanultad, de ahogy Dr. Bruce Lipton írja a könyvében: „Tegyük fel, hogy téveszmék rabságában élsz? „

A ThetaHealing® módszerrel (és más kvantum technikákkal) dolgozó konzulensek csodálatos nyitott lények, akik vették maguknak a bátorságot, hogy  szembenézzenek a téveszméikkel és segítsenek másoknak is felismerni, hogy valójában milyen a test és a tudat természete. Azok a gyógyulási módszerek, amelyek évszázadokon keresztül csak néhány kivételes képességű és tudatosságú ember számára voltak elérhetőek, most az informatikai szemléletváltással és a mező elméletek térhódításával tömeges tapasztalattá váltak!

Gregg Braden világhírű kutató szerint a kritikus tömeget már elértük, akik a negatív tudatállapotok, a gyűlölet, féltékenység, versengés, gőgös lenézés, arrogancia helyett a felelősségvállalásban és öngyógyításban kötelezték el magukat.

Mindenki eldöntheti, hogy a kételyben és a változástól való félelemben marad, vagy részt vesz ebben a bátor átalakulásban, amely, ahogy Dr. Bruce Lipton írja a könyveiben, talán az emberiség utolsó esélye a túlélésre.

Tóth Andrea Beáta

Budapest, 2016. március 13.