Tóth Andrea Beáta vagyok,

Budapesten élek gyermekeimmel.
Gyermekeim: András (2000), Adél (2004) és Iván (2009).
Kétéves Ázsiai tapasztalatok után 2000-ben megalapítottuk a Buddhista Vipassana Társaságot (www.vipassana.hu) és azóta szervezünk rendszeres elvonulásokat.
Ázsiában a kolostori meditációk során értettem meg, hogy életemben a nehézségeket csak a saját tudatom megváltoztatásával lehet leküzdeni és nem a körülményeim és a körülöttem élő emberek befolyásolásától várhatom a nyugalmat.
A szülés, mint spirituális élmény és beavatás vezetett el a transzperszonális pszichológia területére.
2001 óta, saját szülési élményeim alapján rájöttem, hogy a szülés és születés olyan fontos élmény, amely az egész életutunkat meghatározza. Hat a párkapcsolatainkra, szexualitásunkra, szüleinkkel, gyermekeinkkel való kapcsolatunkra, betegségeinkre és a halálunkra is.
Részletesebben: https://thetaterapia.hu/bemutatkozas/
ThetaHealing® módszer – ahol a tudomány és a hit összetalálkozik és csodát teremt

„ Ami igazán lenyűgöző, a hernyónak és a pillangónak hajszálra egyezik a DNS-e. Mindkettő ugyanaz a szervezet, csak éppen eltérő jelzések alapján szervezik meg önmagukat.
Ezen a ponton tartunk ma. Amikor elolvassuk az újságot és megnézzük az esti híreket, látjuk, hogy a tömegtájékoztatás egy hernyó-világról közöl beszámolókat. És mégis, az emberi imágósejtek mindenütt ráeszmélőben vannak egy új lehetőségre. Együvé tömörülnek, kommunikálnak, és ráhangolódnak a szeretet új, koherens jelzéseire.”
Dr. Bruce Lipton, Steve Bhaerman: Spontán Evolúció (2013.)
Részletesebben: https://thetaterapia.hu/thetahealing-modszer-ahol-a-tudomany-es-a-hit-osszetalalkozik-es-csodat-teremt/
ThetaHealing® Dig Deeper Áss Mélyebbre tanfolyam 2022. április 22-23.

12 féle ásástechnika a gyakorlatban A képzés időpontja: 2022. április 22-23. Péntek – szombat; 10.00-17.00 óráigHelyszín: Flora Életmódközpont; 1212. Bp. Széchenyi I. u. 92/bJelentkezés: 2022. április 17-ig. A képzés ára: Ösztöndíjjal 60 000 Ft(Az Ásás és a Teremtés-Bőség együtt: 50 000 Ft + 50 000 Ft) Kérlek, a képzés árát…
HALADÓ ThetaHealing® Tanfolyam és konzulens képzés 2022. február 25-27.

Időpont és helyszín: A képzés időpontja: 2022. február 25-27. Péntektől vasárnapig 9.30-17.00 Helyszín: Flora Életmód központ, 1212 Budapest, Széchenyi I. u. 92/b Részletek: A képzés hivatalos ára: 120.000 forint Ösztöndíjas ár (kérhető): 60.000 forint – 2022. február 14-ig kérhető a kedvezményes ár, átutalással. Ismétlőknek oklevél bemutatásával 50% kedvezmény. Végzett segítőknek…
Készülődés a karácsonyra – ünnepvárás
Buddha Fm interjú Tóth Andrea Beátával a karácsonyi időszak kapcsán. Hallgassátok sok szeretettel!
ThetaHealing® Alaptanfolyam és konzulens képzés 2022. január 28-30.

Ez a befektetés egész életedben folyamatosan használható és megtérül! Ajánlás: „Ha úgy érzed, hogy drága az alaptanfolyam, vagy hogy megérdemelsz-e ekkora ajándékot önmagadtól, akkor hidd el több mint 10 éves önmunkám során ez volt a legjobb befektetés önmagamba ár/érték arányban!” Vili Online is lehet csatlakozni!!! A képzés időpontja: 2022.…
ThetaHealing® TEREMTÉS ÉS BŐSÉG megújult TANFOLYAM 2021. október 3-4.

Ez a befektetés egész életedben folyamatosan használható és megtérül! A képzés időpontja: 2021. október 3-4. Vasárnap – hétfő; 09.30-17.00 óráigHelyszín: Flora Életmódközpont; 1212. Bp. Széchenyi I. u. 92/bJelentkezés: 2021. szeptember 25-ig. A képzés ára: Ösztöndíjjal 60 000 Ft(Az Ásás és a Teremtés-Bőség együtt: 45 000 + 45 000 Ft) Kérlek,…
ThetaHealing® Dig Deeper Áss Mélyebbre tanfolyam 2021. október 1-2.

12 féle ásástechnika a gyakorlatban A képzés időpontja: 2021. október 1-2. Péntek – szombat; 10.00-17.00 óráigHelyszín: Flora Életmódközpont; 1212. Bp. Széchenyi I. u. 92/bJelentkezés: 2021. szeptember 25-ig. A képzés ára: Ösztöndíjjal 60 000 Ft(Az Ásás és a Teremtés-Bőség együtt: 45 000 + 45 000 Ft) Kérlek, a képzés árát a…
Kapcsolat
Helyszín: Széchenyi István utca 92., Flora Életmód központ
Egyéni theta terápia időtartama: 1.5 óra
Bejelentkezés: telefonon: +36 20 358 0297,
email: tothandreabeata@gmail.com